30
08/2013
0

Választási bulivonat - 2014

Ma egy látszólag messziről érkezett kép a nap képe rovat főszereplője. Látszólag, mondom, de ha közelebbről megnézzük, rájövünk, hogy mégsem. :P

A tömött vasúti szerelvény elején, kék pólóban Fodor Gábor integet, mögötte Ungár Klára mosolyog, a háttérben Schmuck Andor, az ütközőkön pedig Molnár Csaba és Gyurcsány Ferenc utazik. A vonat, amire a többi kollegával egyetemben nagy nehezen felkapaszkodtak, az pedig nem más, mint az MSZP országos listája.

Miután ugyanis az Együtt utasai végül mégiscsak külön vonattal indulnak, ezeknek a - se érdemi támogatottsággal, se valódi párttal és országos pártszervezettel nem rendelkező - médiapolitikusoknak az egyetlen esélyük, hogy 2014-ben befussanak a parlamentbe, az az MSZP lista.

Szóval most kezdődik a tülekedés, a sorbaállás, a taktikázó adok-kapok, aztán aki felfér, az mehet, aki lemarad, az meg szomorú arccal integethet a többieknek.

"Figyelem, figyelem! Az MSZP 2014-es választási bulivonata balra, az első vágányról azonnal indul, kérjük siessenek a fel- és leszállással. A vonat minden állomáson és megállóhelyen megáll."

Kedves utasainknak jó utazást kívánunk. Ez ma a nap képe. :)

vonat_india.jpg

24
08/2013
0

Hiába perelték Chicagóban a MÁV-ot

Három év alatt, több 10 ezer órányi befektetett munka árán sikerült a chicagói bíróságnak megállapítani, hogy ők nem illetékesek bármiféle, a Magyar Államvasutak ellen indított perben. :) Az ilyenekben ugyanis - mi meglepő, fiúk - a magyar bíróságok az illetékesek. :)

Ez szép kör, igazi férfimunka volt. Gratulálok. Az időtényezőhöz meg különösen. :D

444.hu logo.pngHiába perelték Chicagóban a MÁV-ot

Három év után egy amerikai bíróság kimondta, nem illetékes a holokausztért kárpótlást követelők perében a magyar vasút és a nemzeti bank ellen.



24
08/2013
0

Fiatal szerelem

Miközben az E2014 és az MSZP éppen egymást gyilkolva nyeri meg a Fidesznek a 2014-es választást, a Demokratikus Koalíció romantikus elnökségi ülést tartott Szegeden. Én pedig ezen a mosolygós szombat délutánon meg is osztom Vadai Ági érzelmekkel túlfűtött képét, sőt még számot is küldök Nekik, a magyar popipar legnagyobb melléfogásának, Szandinak az előadásában. :)

"Szerelmes szívek / a párnán díszek / szeszélyes álmok / bolond remény..."

Fiatal szerelem. Ez ma a nap képe.

gyurcsany_vadai_romantika.jpg

Forrás: Vadai Ágnes - Facebook

24
08/2013
0

Állatholokauszt

Mi az a 269life? Izraelből indult radikális állatvédő mozgalom. A 269 egy borjú neve, aki egy izraeli tejüzemben született. Élete hamarosan véget ér. “Testünkbe égetve a számát, szolidaritásunkat fejezzük ki az állatholokauszt áldozataival világszerte, emlékezve arra, amit soha nem lehet elfelejteni” – írják a 269 aktivistái.

Maaaaaargit, há' noormális??? Amúgy ma vettünk Mankával 80 deka csirkemellet, és - ahogy a videó végén a tanult kollega is mondja - egyáltalán nem fog megbotránkoztatni minket, hogy "hullával táplálkozunk", miközben nézzük az esti Híradót. Szóval ez lesz.

Állatholokauszt. Ez ma a nap híre, benne a nap videójával. Jó szórakozást hozzá, a húspultot az Intersparban meg eztán messziről kerüljétek el!

444.hu logo.pngLeállította a rendőrség az Erzsébet téri emberhúségetést

Augusztus 23. a rabszolga-kereskedelem és annak eltörléséről való megemlékezés világnapja. Ezen alkalomból a 269 Life Hungary aktivistáinak bőrébe a 269-es számot égették volna. Mindenkit vártak egy nyilvános humán billogozásra, aki szeretné kifejezni szolidaritását azon élőlények iránt, akik rabságban élnek, név nélkül, csupán egy számmal nyilvántartva, nap mint nap szörnyű kínok között.

02
12/2012
0

A felszabadulás óta...

Bánó András, ATV Stúdió: "Hát igen, azt gondolom, hogy a felszabadulás óta valóban ez volt a legnagyobb antifasiszta tüntetés".

Éljen, ez is megvolt, akkor ballaghat is mindenki haza. Reméljük, senki nem fut az Alkotmány utcában deportálást végző SS alakulatokba, vagy Wehrmacht hadoszlopokba. :)

Tragikomikus volt ez az egész. :)

30
11/2012
0

Mindig csak a pirézek

Ertsey Katalin a napokban megint túladagolta a tréfarépát, és amikor valaki ezt zaklatott lelkiállapotban teszi, annak igencsak rossz vége lehet. Szép példája ennek a nő viccesnek szánt, ám valójában borzasztóan szánalmasra sikerült "pirézes" levele, amit Novák Elődnek címzett.

Ha én is náci lennék, akkor most minden bizonnyal le"hülye liberális k*rváznám", de mivel nem vagyok az, ezért csak sajnálni tudom őt is, meg a szakadó pártját is. Így 2014-ben nehéz lesz átugrani azt a bizonyos parlamenti küszöböt. Pláne, ha a sok kis pirézre épít a magyar ökopárt. :)

(Amúgy pedig érdemes elgondolkodni azon, hogy ezek az áldott, magukat végtelenül toleránsnak beállító emberek nem kirekesztőbbek-e, nem gyűlölködőbbek-e, mint az általuk szélsőségesnek nevezett elemek. De tényleg.)

Ertsey Katalin válasza Novák Előd kérdésére

„rég köztudott, hogy izraeli-piréz állampolgár vagyok, magyar állampolgárságomat vásárlás útján szereztem be kevéssel a jelöltségem előtt. sőt, nem csak az állampolgárságom izraeli-piréz, de az identitásom is, egyszerre érzem magam képesnek a zsidó érdek, valamint a piréz életérzés képviseletére, hiszen mindkettő lényege a magyargyűlölet. nagy örömömre szolgál, hogy ilyen kis szerencsétlen nácik, mint te, találnak végre valami elfoglaltságot az életükben az identitásom kutatásával, különben még véletlenül önálló gondolat születne a fejükben, de erre még nem volt példa. hadd kérdezzek vissza: régóta érzem, hogy előszeretettel hozol elő homoszexuális témákat. kérdezem hát: látens buzi-e vagy?”

30
11/2012
0

Elveszett életek

Nem, ezek sem elveszett gyerekek, segíteni kell őket, támogatni, integrálni, pedagógiai módszerekkel nevelni a szülei helyett. "A megoldás nem a büntetés, nem a tárgyalótermek és rendőri kezek, hanem a gyermekek nyelvén értő szakemberek, pártfogók, pszichológusok, szociális munkások és a szülők közös munkája" - írják a civilek. (http://bit.ly/Tr8NFF) Hát hogyne, persze, nyilván. A szülők biztosan nagyon együttműködőek lesznek majd. :)

Amúgy a nyáron elfogadott (szerintem még mindig nem elég szigorú) új Btk szerint már büntethetők lennének a suttyók, de sajnos az majd csak jövő nyáron lép hatályba, így mégse. :)

És nem azért kell büntetni, mert emberölés történt, hanem azért, mert aki 12 évesen itt tart, az megérdemli, hogy ne a tanárnéni meg az iskolapszichomókus simogassa meg az okos kis buksiját, hanem keményebb eszközökkel legyen az ilyen kölköknek elmagyarázva, hogy hogy viselkedünk a buszon, és hogy hogy nem.

Megverték, terrorizálták a buszon, senki nem segített

Három tizenéves rátámadt egy huszonéves férfira csütörtök délelőtt Szolnokon. Az eset egy helyi járatú autóbuszon történt.

süti beállítások módosítása